Bankszámlaszám és elérhetőség

Kedves Felajánlók,

a bankszámlaszám, ahova a licitek összegét várjuk:

12023101-00719497- 00100002

Kecskés Tímea Éva néven van, a Raiffeisen Banknál.

A közleményben kérlek tüntesd fel a Dani nevet és azt a tárgyat, amire licitáltál, hogy megismerjünk!

Az e-mail cím, amin mindegyikünket elértek: segitsdaninak@gmail.com

Kérjük, aki nyer a liciten, vagy felajánlást tesz, erre a címre küldje el a postacímét. Licitre ajánlott tárgyakat is ide várunk!
Nagyon köszönjük mindenkinek!

2011. március 18., péntek

Szeretetcsomag

Kedves Barátaink!

Bár vannak, akik már ismerik, szeretnénk értesíteni titeket, hogy a Segíts Daninak blog, új formában, új névvel ismét útjára indult a http:// szeretetcsomag.blogspot.com címen.

Dani és Bence szerencsére most jól vannak, de sajnos a beteg gyerekek száma nem csökken, folyamatosan kapunk leveleket, megkereséseket, amelyekből szomorúbbnál szomorúbb történeketek ismerünk meg.

Ezt a bejegyzést azzal a céllal írjuk, hogy megköszönjük nektek a Segíts Danin való részvételt, akár licitálóként, akár felajánlóként vettetek részt az akcióban, és egyben arra kérjünk titeket, ha tudtok vegyetek részt a Szeretetcsomag működésében is.

Arra kérünk titeket, ha van lehetőségetek egy poszt erejéig említsetek meg minket, vagy a vadiúj logónkat helyezzétek el az oldalatokon.

Az elmúlt fél évben megtanultuk, hogy a nyilvánosságnak és a bloggereknek hatalmas erejük van, nélkületek nem tudtunk volna ekkora segítséget nyújtani a gyerekeknek.

Bár hetente csak egy felajánlást tudunk fogadni, de továbbra is szívesen várjuk a saját kézzel készített tárgyakat, süteményeket és egyéb dolgokat.

Köszönettel és hálával az egykori Segíts Daninak blog csapata

2011. január 3., hétfő

Szeretetcsomag

Kedves Segítsdanisok, aki még erre jár!

Ígéretünkhöz híven ma elindult az új blog, kicsit megújult játékszabályokkal. Az első felajánlást itt láthatjátok:

Gyertek a Szeretetcsomag blogra, játsszatok, licitáljatok, hozzátok saját készítésű dolgaitokat, segítsünk a beteg gyerekeknek továbbra is!

Köszönjük!

2010. december 8., szerda

Dani kontroll MR

Tegnap volt a kontroll. A műtét óta szerencsére minden visszaállt odabenn a normál "kerékvágásba", már ami az agykamrák tágulatát, az agyvíz keringést és a sebét illeti.
Azonban a daganatból a IV. kamra és a nyúltvelő között "néhány milliméteres sávszerű halmozódás" maradt a bal oldalon, tehát mégsem sikerült az egész daganatot eltávolítani.

Szerencse, hogy jóindulatú a daganat, mert így az ott maradt rész önmagában nem okoz gondot. Kivenni viszont nem lehet, mert az már komoly agysérüléssel járna. Tehát a probléma az, hogy ami ott maradt, újra nőhet. Egy daganatnál ennek minden esetben fenn áll a lehetősége, ezért is csak 5 év után tekintik gyógyultnak az embert, de Daninál így most azért imádkozunk, hogy ne osztódjon az ott maradt rész. Ha szerencsénk van, élete végéig tünetmentes lehet az állapota.

Tennivaló nincs, évente kontroll MR, az kimutatja, ha fejlődne a daganat. Ebben az esetben újabb műtét. Remélem erre soha többet nem kerül már sor!

2010. december 6., hétfő

Sorsolás :)

Eredetileg azt terveztem, hogy a kislányom fogja kisorsolni a két nyertest, de rövid kukucskálás után, odapakoltatott még pár tagot sorsolási bizottságnak, ő pedig elmászott mesét olvasni :D
Így a játékokkal kiegészülve én sorsoltam ki a nyerteseket...

Gratulálunk Katának és Tordának, valamint Timcsinek :)

Kérlek Titeket, hogy írjátok meg az olgizsu@gmail.com e-mail címre a címeteket.






2010. december 2., csütörtök

A Mikulás ajándéka...

Kedves Licitálók és Felajánlók!

Mi, a blog készítői arra gondoltunk, hogy zárásképpen egy játékra hívunk Titeket.
Semmi más dolgotok nincs, csupán annyi, hogy várjátok a december 6-i sorsolást :)

Mivel nagyon sokan vagytok, akik közreműködtetek, így két nyertest húzunk ki, egyet a licitálók közül és egyet pedig a felajánlók közül. A nyeremények pedig:
A licitálóké:


A felajánlóké:



Ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni a sok segítséget Nektek!

2010. december 1., szerda

Köszönet

Dani most jól van. Az immunrendszere megint legyengült, immunhiányos volt régebben is, de most visszaesett, így jövő szeptemberig nem mehet oviba, remélem addigra kellően megerősödik.
Jövőhéten lesz MR, amint megtudom az eredményét, megírom.
Most azért írok, hogy még egyszer megköszönjük a sok támogatást, amit kaptunk! Rengeteg pénz mellett rengeteg csomag is érkezett, szebbnél szebb és hasznosabbnál hasznosabb ajándékokkal!
Sajnos nem tudok mindegyikről feltenni képet, de amiről igen, arról most szeretnék, köszönetképpen.




Mindenkinek Áldott Karácsonyt és egészségben gazdag boldog új évet kívánunk!

2010. november 30., kedd

Jó hírek

Minek nevezzem?

Talán második születésnapnak nevezem ki a mai napot, ugyanis nagyon jó hírekkel szolgálhatok. Bencének megjött a szövettani eredménye, és úgy néz ki, hogy nem találtak benne semmit. Teljesen gyógyultnak 5 év múlva lehet mondani, most még csak tünetmentesnek nevezik ha jól tudom. Nem igazán tudok részleteket, most csak telefonon értekeztünk, januárban kontroll, aztán meglátjuk a továbbiakat.
Köszönjük mindenkinek a nagyon sok lelki és anyagi támogatást! Köszönjük a drukkokat és imákat, nem volt céltalan.
És így nézett ki Bence egy héttel a műtét után.:) Ugye olyan, mint akinek megműtötték a tüdejét?:)
Köszönet mindenkinek! A jó emberek köztünk élnek...:)

2010. november 29., hétfő

Zárszó

Kedves Érdeklődők, Olvasók, Felajánlók, Licitálók és Segítőkész Emberek!

Zárul a Segíts Daninak! blog. Hosszas gondolkodás, fejtörés előzte meg a döntést, de úgy gondoljuk, itt az ideje. A célt elértük, összesen 462632 forint gyűlt össze, és még jön, hiszen ebben még nincsenek benne a jelenleg le nem járt licitek, illetve az a néhány, ami már lejárt, de még nem utalták. Ebből 216.500 forintot kapott Dani és családja, 103.600-at Bence és családja, 104.300 jut az iszapkárosult családnak, és ami a teljes lezárás után még fennmarad, azt is elosztjuk közöttük.
Néha nehézségekkel, de nagyon-nagyon sok örömmel és meghatódással ment ez a blog, összesen három hónapot fog megérni, mindjárt írom a részleteket. Kicsit a fejünkre is nőtt, kicsit gyerekcipőben járt, sokat tanultunk szervezésről, kommunikációról, de a legtöbbet arról, hogy milyen jók az emberek. Nagyon köszönjük mindenkinek a hitet, a reményt, az erőt, amit az ajándékokon, felajánlásokon, liciteken felül kaphattunk.
December 8-ig még várjuk a felajánlásokat, és december 15-én fog lejárni az utolsó. Utána elmegyünk karácsonyi szünetre, és csak e-mailben leszünk elérhetők. Természetesen mindenkinek, aki nem kapott meg vagy nem tudott átadni valamit, segítünk és elintézzük! 
És szeretném már most sejtetni, hogy semmi nem vész el, csak átalakul - januártól új helyen, új formában várunk vissza mindenkit! Aki szeretne mielőbb csatlakozni, néhány nap múlva e-mailben kaphat tájékoztatást. Jelentkezzetek!

Még egyszer, nagyon köszönjük, csodaszép adventet mindenkinek!

A család

Megkaptuk a vörösiszap-katasztrófában szerencsétlenül járt család nevét és címét: Csengöldi Csaba és családja lesz a "mi családunk", akik megkapják a lenti összeget. Egyelőre annyit tudunk róluk, hogy erdélyi származású család, márciusra várják a kisbabájukat, és jelenleg az édesanya szüleinél vannak. Részben azért esett rájuk a választás, mert somlóvásárhelyiek, és úgy gondoltuk, ez a település kevesebb nyilvánosságot, így talán kevesebb segítséget is kapott. A fejleményekről beszámolunk!

2010. november 26., péntek

Összesítés vörösiszap-ügyben

Kedves Felajánlók és Licitálók,

nagyon szépen köszönünk mindent, annyira ügyesek voltatok, hogy összesen 104.300 forint gyűlt össze a vörösiszap-károsultak javára hirdetett kéthetes gyűjtésben!!! Ez nagyon szuper, köszönjük mindenkinek!
Úgy gondoltuk, hogy ezt az összeget nem egyszerűen beledobjuk egy közös kalapba, mint pl. a Kármentő Alap, hanem keresünk egy szerencsétlenül járt családot, gyerekekkel, esetleg kismamával, aki a közeljövőben vár gyermekáldásra, és nagy szükségük lenne a segítségre. Felvettük a kapcsolatot Liddyvel, akinek van helyi kötődése az érintett településeken, ismer családokat, és erre a hétre ígérte, hogy ajánl nekünk valakit, aki rászorul, ahol jó helye lesz a pénznek. Meg fogjuk próbálni személyesen eljuttatni, és ha ez előreláthatóan sikerül, akkor még tárgyi dolgokat is vihetünk mellé, amire szükség lehet. Amint konkrétabbat tudunk, megírjuk!

Még egyszer köszönjük mindenkinek :)

2010. november 23., kedd

Egérke Pásztohy Lilitől

Íme az előző posztban említett rajz Lilitől, egy egérke:

Szerintem remekmű egy kislánytól, külön szép tőle a felajánlás. Erre a nyomatra 1000 forintról indul a licit, és november 30-ig tart. Köszönjük!

Illusztrálta: Pásztohy Panka

Biztosan nagyon sokan találkoztatok már Pásztohy Panka nevével. Ő illusztrálja például Berg Judit Panka és Csiribí könyveit, vagy nekünk például keménytáblás kis lapozóink is vannak itthon az ő rajzaival. Így aztán nagyon megörültem és megtiszteltetésként ért, amikor levelet írt, és felajánlott két nyomatot licitre, sőt a kislánya, Lili is rajzolt nekünk egyet. 
Mindkét nyomat A4-es, aláírt, kérésre Panka névre szólóan dedikálja. Lili rajzát külön bejegyzésben láthatjátok.
Repülős:

Vitorlásos:

A képek kikiáltási ára egyenként 2000 forint. A licit november 30-ig tart, köszönjük Pankának és a licitálóknak!

2010. november 21., vasárnap

Daniékról :)

Régen volt szó Daniról. Kis hősünk sebe jól van, sokat gyakorol mindenféle finommozgást és nagymozgást is. Nagyon ügyesen kirakózik :)
Most éppen beteg, lázas és piros a torka. Akárcsak az öccsének, Marcinak.

Mielőbbi vírusmentességet, teljes gyógyulást kívánunk az egész családnak!

2010. november 19., péntek

Bence köszöni

Jó hírekkel szeretnénk megköszönni mindenkinek a sok biztatást, imát és drukkot, a sok pozitív energiát ami az elmúlt napokban felénk áramlott.
Bencét kicsivel több mint 48 órával a műtét után kirakták az osztályról, az állapota több mint kielégítő, mondták nekik, hogy ne foglalják ott tovább a helyet. Részemről ez inkább ijedelmet okozott, de megpróbálok pozitívan hozzáállni, és inkább csak örülni, hogy a beígért egy hetes mélyaltatás helyett tegnap délután már itt virgonckodott nálunk.
Kedélyállapota azért még nem az igazi, messze elmarad a szokásostól, de Milá, Milá csatakiáltással és széles mosollyal ugrott rá tegnap Milura. :)Néha nem is értem hogy férhet ennyi szeretet egy ekkora emberbe...:)
Kb. két hét múlva lesz meg a szövettan eredménye, akkor veszik ki a varratokat is. Addig nagyon vigyázni kell, nem érheti ütés a bal oldalát. Azt hiszem ez lesz a legnehezebb, hiszen állandóan mászik, és kapaszkodik fel állásba ahol csak tud...
Ez a kép tegnap készült:
Köszönjük szépen mindenkinek!

2010. november 16., kedd

Hárommedvék

Lepkevár újabb felajánlása :)


Ők a Hárommedvék. :)
14 cm magasak és 11,5 cm szélesek. 
Anyaguk filc, nyakukon elegáns selyemszalag. Vattával vannak töltve, a maciszemek -és orrok varrva vannak (nem ragasztva).


Licit vége november 23. este 8 óra!

2010. november 15., hétfő

Nehéz napok...

...várnak ránk, de főleg Bencére. Már egy ideje a levegőben van, de azt hittem sosem jön el a holnapi nap. Holnap végre megpróbálják eltávolítani a tüdején lévő daganatrészt is. Eredetileg múlt hét szerdán lett volna az operáció, de kiderült, hogy kell előtte egy három napos infúziós kúra, így átütemezték a beosztást.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor optimális esetben egy hét múlva talán haza is jöhetnek. Addig is kérünk mindenkit, hogy imádkozzon a kis Mosolygombócunkért, mert ez most egyáltalán nem lesz egy egyszerű menet. Néhány napot az intenzíven kell tölteni, mert be lesz csövezve a kis tüdeje, de a mai konzultáció után azt is elmondták, hogy valószínűleg végig altatásban lesz, mert iszonyatos nagy fájdalmai lehetnek a műtét miatt.

Az első műtétkor ezt az idézetet írtam be a blogjára. Akkor szerencsét hozott, úgyhogy most ide is bemásolom.

"A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok! Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése." (Jak 5, 14-16)

Köszönjük mindenkinek az eddigieket Bence nevében is, most másra nincs szükségünk csak egy hétre való imára.

Kekszmintázó

Biztosan sokan olvastatok már különböző blogokon a kekszmintázó hengerről. Ez egy kézműves termék, sehol nem láttam még, hogy kapható lenne. Viszont néhány hete Maimoni hírt adott arról, hogy Hajni és a férje, Gábor fából készítenek ilyen hengereket:


Gyönyörű, mintás süteményeket lehet vele készíteni. A felső képen látható kis kerek mintázókkal pedig más alakú, kiszaggatott tésztára lehet kézzel mintát nyomni. Ezeket ajánlotta fel Hajni és Gábor licitre, ami ma kezdődik, és november 22-én este nyolc óráig tart.
Köszönjük Hajninak, Gábornak és a licitálóknak!

2010. november 8., hétfő

Kérés

Sajnos több licitáló jelezte, hogy még nem kapta meg a nyereményét, annak ellenére hogy mi, a szervezők továbbítottuk a nyertes címét a felajánlónak.

Ezért kérünk minden licitálót, aki még nem kapta meg a licitnyereményét, hogy legyen szíves e-mailben elküldeni a nevét és a címét a segitsdaninak@gmail.com -ra, leírva azt is, hogy mikor és milyen tárgyat nyert, segítve ezzel a munkánkat. Így újfent írhatunk az adott felajánlónak levelet és talán megtudhatjuk, hogy mikorra várható a postázás.

Köszönjük szépen!

2010. november 7., vasárnap

Horgolt karácsonyi szett Lepkevártól

Lepkevár nagymamája készítette a képen látható horgolt terítőt és a hozzáillő kis karácsonyfadíszeket:

A díszeken szándékosan nincs akasztó, egyrészt mert valaki a fém kampót szereti, míg más a cérnát, másrészt mert így karácsony elmúltával más célra is használhatók: elegáns poháralátétnek, apró terítőnek.
A licit november 14-én este nyolcig tart, köszönjük szépen Lepkevárnak!

2010. november 4., csütörtök

Emlékeztető

Van két nagyon hosszú lejáratú és nagyon szép felajánlásunk, mindkettő a közelgő adventhez kapcsolódik, és ezért hosszú a lejáratuk. Sajnálnám, ha a friss bejegyzésekkel ezek háttérbe kerülnének, úgyhogy újra felhívom rájuk a figyelmet:
Az első Moha csodaszép mézeskalács adventi koszorúja, amelyre még november 10-ig lehet licitálni, a licit jelenleg 12000 forinton áll, ezt Márti tette, aki felajánlotta, hogy akkor is elutalja az összeget, ha nem ő nyerne. Úgyhogy még áll a verseny :) Íme egy fotó a szépségről:
Moha azt is felajánlotta, hogy a nyertes által választott színben és méretben készíti el a koszorút. A licit november 10-én este 8 óráig tart.

A másik hosszabb lélegzetű felajánlás ennél frissebb, de azok kedvéért, akik inkább csak a friss bejegyzések között szemezgetnek, erre is felhívom a figyelmet: Kikocs ajánlott fel 24 darab válogatott mesét hozzáillő színezővel, amit ki kell nyomtatni, és máris megvan a szuper ajándék az adventi naptárba! A mesék körülbelül 3-6 éveseknek valók. Kikocs mindenkinek elküldi a meséket és a képeket, aki december 1-ig 500 forintot utal a számlára. Jelenleg a mesék és a képek egyben vannak, de több gyerek részére lehet külön-külön is kérni őket, így egy meséhez több színezőt is lehet majd nyomtatni.

Várjuk a liciteket, és nagyon szépen köszönjük!

November 4-én lejáró licitek

Ma két dolog jár le, mindkettőt Melinda ajánlotta fel:
Köszönjük mindenkinek, este nyolcig még várjuk a liciteket!

2010. november 3., szerda

Aszalt gyümölcsök

Meli felajánlása ez az ínycsiklandozó gyümölcstál. Többféle szilvát, barackot, mandulát és mogyorót rejt a kertjükből.

Licit vége: november 11. éjfél

2010. október 31., vasárnap

Október 31-én lejáró licitek

Ma sok minden lejár, és ezek az utolsó olyan tárgyak, amelyekkel a vörösiszap-katasztrófa károsultjait támogathatjátok! Holnaptól visszatérünk Danihoz és Bencéhez, illetve lehet, hogy más gyerekeket is sikerül bevonnunk a körbe. Tehát a ma lejáró licitek:
  • Ez a nagyon aranyos nyuszipár Krisztától, minden gyereknek jó barátai lehetnek. Jelenleg Annáé a legmagasabb licit rájuk, 4200 forint. Este nyolcig még le lehet rájuk csapni!
  • Kincső anyukájának szép árvácskás és pipacsos üvegképe, amelyekre sajnos nem érkezett még licit, pedig olyan szépek! Ahogy jön az ősz, majd a tél, egyre jobb lehet őket a falon látni, sose hervadnak el. Ki kéri? :)
  • Szintén Kincső anyukája ajánlotta fel ezt a két üveg bodzalekvárt szamócával. Jelenleg Noronoé 1500 forintért, ki ad érte többet? :)
  • Lina idős nagymamája kötötte ezt a szép mogyoróbarna babakardigánt. Igazán aranyos és elegáns viselet, biztosan meleg is, és jön a karácsony! Várjuk rá az első licitálót!
  • A kék mintás pulcsit is Lina nagymamája ajánlotta fel, csinos és nagyon melegnek tűnik, egy 3-4 éves kisfiú biztosan nem fázna, ha ebben hógolyózhatna! Erre sem jött még sajnos licit, este tízig még várjuk!
  • Helga kosárnyi csicsókája jóval népszerűbb volt :) Most éppen The Little Lloydé 2500 forinttal, de este nyolcig még el lehet orozni, hajrá! :)
  • Era anyukája két konyhai kötényt varrt nekünk, amelyek jelenleg az enyémek 1500 forintért. Jókat fogunk sütni bennük a nagyfiammal, ha valaki le nem csap rájuk :) Várom a versenytársakat! :)
Nagyon szépen köszönjük a felajánlóknak és a licitálóknak is!

2010. október 30., szombat

Október 29-én lejárt licitek

Tegnap este lejártak Zsuzsa gyönyörű, filcből varrott karácsonyfadíszei. Lássuk a nyerteseket!
  • Az I. csomagot  Orsi nyerte 1500 forintért, gratulálunk neki!
  • A II. csomag Herviké lett 2000-ért, köszönjük!
  • A III. csomag az enyém :) 2400-ért, pedig majdnem lemaradtam róla :)
  • A IV. csomag pedig Zsófié egy ezresért, bár lejárat után ért csak ide, de sebaj :)
  • Az utolsó, V. csomag Noronoé lett, szintén egy ezresért.
Gratulálunk mindenkinek, és köszönjük a licitálást!

Fa angyalka

Melinda férje faragta ezt az angyalkát, aki a gyermekekre nyugtató hatású, bio felületkezelő növényi olajjal van lekenve. Lehet a baba ágya fölé tenni, használható karácsonyi dekorációnak is, vagy ha olyan igény jelentkezik, Melinda férje fogasnak is elkészíti. Körülbelül 8 cm magas.

A licit november 6-án este nyolc óráig tart.

2010. október 28., csütörtök

Kézzel készült album

Szintén Melinda ajánlotta fel ezt a gyönyörű albumot, amely kézzel készült:


A licit november 4-én, csütörtökön este nyolcig tart, várjuk a licitálókat!

Levendulás doboz

Melinda küldte ezt a nagyon szép dobozt, teásdoboznak vagy ajándékdoboznak is megfelel:



A licit most indul, és november 4-én este nyolcig tart. Ez már újra a beteg gyerekeknek megy!
Köszönjük szépen Melindának és a licitálóknak!

Baglyok, makkok, tölgyek

Közhírré tétetik, hogy Virág elkészült a felajánlott baglyokkal, tölgyes-makkot kulcstartókkal, cipzárdíszekkel, és postázta is őket ajánlottan, lehet várni a postást! Kérte, hogy itt írjuk meg, egyszerűbb, mint mindenkinek előkeresni az e-mail címét. Köszönjük, Virág, és mindenkinek, aki licitált rájuk!

Konyhai kötények

Anyukám, aki egyébként Bence nagymamája ajánlott fel két saját kezűleg készített felnőtt méretű konyhai kötényt. A két kötény egy licit tárgyát képezi.

Minimum licit nincs, licitálni október 31-én éjfélig lehet.

2010. október 27., szerda

Különleges felajánlás Helgától: csicsóka!

Helga egy nagy kosár csicsókát ajánl fel annak, aki szereti és a legmagasabb licitet teszi rá. Ezt írta a kép mellé kedves levelében: 
"A legnagyobb erő, a természet hathatós segítségével "kreatívkodtam"  ezt a gyönyörű, egészséges és finom csicsókát. A nyertes púpozott kosárnyi, frissen kiásott példányt kap. A kosár mérete: 30 x 25 cm, a kosár nem része a felajánlásnak, csak a csicsóka."
Szerintem abszolút kreatív és saját kézzel készült termékről van szó, úgyhogy várjuk a liciteket! A licit október 31-én este nyolcig tart (kicsit rövidebb, mint a szokásos, hogy beleférjen még a vörösiszap-gyűjtésbe).
Köszönjük Helgának és a licitálóknak!

2010. október 26., kedd

Október 26-án lejáró licitek

Ma csak egyvalami jár le: ez a sál, amit én kötöttem puha pomponfonalból. Jelenleg Krisztináé 1500 forintért, este nyolcig még szabad a vásár :)

2010. október 25., hétfő

Október 25-én lejáró licitek

Ma lejárnak a következők:
  • Gabilla gyönyörű ékszerei, amelyek közül a karkötő jelenleg Szilvié 1500 forintért, a nyakláncra viszont még nem érkezett licit! Ki lesz a gazdája?
  • a Lina által varrt csinos farmertarisznya, minden kislány örülne neki :) Pillanatnyilag Meséé 1000 forintért. Ki ad többet?
Köszönjük a felajánlóknak és a licitálóknak egyaránt!

2010. október 24., vasárnap

Karácsonyfadísz V.

Licitre ajánlom ezt a három kézzel készített "mézeskalács" karácsonyfadíszt :)
Filcből varrtam őket, gyöngyökkel és csipkével vannak díszítve, vattával vannak tömve, az akasztójukat pedig Édesanyám horgolta.
A képen sötétebb barnának tűnik picivel a csizma és a hóember, mint a valóságban. A rénszarvas valóban ilyen csokibarna :)



2010. október 29-én éjfélig lehet rájuk licitálni.

Karácsonyfadísz IV.

Licitre ajánlom ezt a három kézzel készített "mézeskalács" karácsonyfadíszt :)
Filcből varrtam őket, gyöngyökkel és csipkével vannak díszítve, vattával vannak tömve, az akasztójukat pedig Édesanyám horgolta.
A képen sötétebb barnának tűnnek picivel, mint a valóságban.



2010. október 29-én éjfélig lehet rájuk licitálni.

Karácsonyfadísz III.

Licitre ajánlom ezt a három kézzel készített karácsonyfadíszt :)
Filcből varrtam őket, gyöngyökkel és csipkével vannak díszítve, vattával vannak tömve, az akasztójukat pedig Édesanyám horgolta.



2010. október 29-én éjfélig lehet rájuk licitálni.

Karácsonyfadísz II.

Licitre ajánlom ezt a három kézzel készített karácsonyfadíszt :)
Filcből varrtam őket, gyöngyökkel és csipkével vannak díszítve, vattával vannak tömve, az akasztójukat pedig Édesanyám horgolta.



2010. október 29-én éjfélig lehet rájuk licitálni.

Karácsonyfadísz I.

Licitre ajánlom ezt a három kézzel készített karácsonyfadíszt :)
Filcből varrtam őket, gyöngyökkel és csipkével vannak díszítve, vattával vannak tömve, az akasztójukat pedig Édesanyám horgolta.



2010. október 29-én éjfélig lehet rájuk licitálni.

2010. október 22., péntek

Október 22-én lejáró licitek

Holnap lejárnak a következők:
  • Maimoni aszalt gyümölcsös kockája - jelenleg 3000 forintért Undercoveré. Várjuk a további licitálókat, a süti nagyon finom, különleges, Maimoni maga találta ki, és a Segítsüti óta már híres is :) Ki ad többet érte?
  • Réka fülbevalócsomagjai - itt nagy érdeklődés tapasztalható, örülök neki! Lássuk csak, a "falevél" csomag jelenleg 2200 forintért Annáé, az "ősz" csomag 1100 forintért The Little Lloydé, míg a kékre Zolei tett 2200 forintot. Csak így tovább, éjfélig még van idő! :) 
Köszönjük mindenkinek!

Október 21-én lejárt licitek

Megint egy nap késéssel, de közzéteszem az október 21-én lejárt tárgyakat:
  • Lejárt Vanda két gyönyörűszép festett tárgya: a ládikót Vanda nyerte (egy másik :) ) 2000 forintért, a faszeletre festett képet pedig Ziziano 2500-ért, gratulálunk!
  • Véget ért a licitálás Nani hungarocell figuráira is. Hello Kittyt Andrea nyerte 1000 forintért, Kisvakondot Lia szintén egy ezresért, Thomast pedig Ivett szintén ezer forintért.
Köszönjük mindenkinek!

2010. október 20., szerda

Adventi naptár Kikocstól

Gyönyörű, ötletes felajánlást kaptunk Kikocstól - akitől ezúton is elnézést kérek, hogy hosszas levelezésünk után csak most teszem fel a blogra. 
Szóval, Kikocs hosszas, aprólékos munkával meséket válogatott össze, átolvasta őket, így lett 24 darab szépen megírt, aranyos, óvodásoknak való meséje. Mindegyikhez keresett egy témában hozzáillő, kiszínezhető kis képet. Ezt fogja a gyerekeinek az adventi naptárba tenni idén, esetleg a szokásos édesség vagy apró ajándék mellé. Szerintem nagyon kedves, hangulatos ötlet és jó ajándék. 
A mesék kisebbeknek, 3-6 éveseknek vagy legfeljebb kisiskolásoknak valók, egy-két oldalasak és a télről, a karácsonyról, a ráhangolódásról szólnak. 
Kikocs felajánlása úgy szól, hogy december 1-ig mindenkinek elküldi e-mailben vagy google docs-ban a gyűjteményt, aki átutal a fenti számlára 500 forintot! Sok kicsi sokra megy, és ez a gyűjtemény bőven megéri. Küld a 24 darab mese mellé néhány pótpéldányt is, hogy lehessen cserélni, ha valamelyik nem tetszik, illetve ha két testvérről van szó, külön elküldi a színezőket is (mert most egyben van a kifestő a szöveggel).

Aki szeretne adventi mesegyűjteményt, kérem, megjegyzésben jelezze, és adja meg az e-mail címét, utalás után Kikocs küldi a meséket és a színezőket! Köszönjük neki, és mindenkinek, aki kéri!

Lina nagyijának pulcsijai

Drága, 88 éves nagymamám is kötött nekünk :)

Mogyoróbarna kardigán, műanyag patenttal, a hátán is azzal a mintával, ami az elején van. Válltól az aljáig 28 cm, az ujja szintén 28. Szélessége 25 cm.  Kb. 3 hónapos babára jó.
Színes, 38 cm hosszú pulcsi, kb 3 - 4 évesre való

A licit 31-én 22 óráig tart :)

Bodzalekvár szamócával


A licit tárgya két üveg bodzalekvár szamócával, melyek üveggel együtt 650 gramm súlyúak.
Dzsemfixszel készítette őket Incike bodzabogyóból és szamócából.
Kezdő licitet nem adok meg, a licit október 31-én este 8 órakor jár le.

Személyes átvételre Nyíregyházán és Békéscsabán, illetve ezen városok környékén van lehetőség.

Virágos képek

Licitre bocsátok két üvegre festett képet, melyek falra is akaszthatók. Az árvácskás kép mérete kerettel együtt 11*15 cm, a pipacsosé 13*17 cm.


A licit 1000 Ft-ról indul (képenként) és október 31-én este 8 órakor jár le.
A képeket Incike ajánlotta fel.

2010. október 19., kedd

Kedves nyuszipár Krisztától

Kriszta ezt a nagyon aranyos nyuszipárost ajánlotta fel, a következőt írta róluk: 
Íme két nyuszi, akik a borongós ősz ellenére virágillatú tavaszt éreznek, mert hát a szerelem mindenre képes! A nyuszik kb 47 cm magasak.  


A párra így egyben lehet licitálni, induló licit kettejükre 2000 forint. A licit október 31-én este nyolcig tart. Köszönjük szépen a licitálóknak és Krisztának!

Pihepuha sál

Felajánlom licitre ezt a sálat, amit a napokban készítettem fehér-szürke-fekete színátmenetes pomponfonalból. Nagyon puha, meleg sál lett belőle, 195 cm hosszú és 25 cm széles, ha a nyakam köré tekerem, még a derekamig lelóg mindkét vége. Női sálnak ajánlom télre, bármilyen színű kabáthoz jól megy, csinos is és meleg is.
A licit október 26. este nyolcig tart.

Daniról

Hoztam friss híreket:
Pár napja írta Emi, hogy nem tetszik neki, hogy Dani fájlalja a vágás helyét, hogy kezdenek néha visszajönni a műtét előtti hangulati gondok. Sajnos jól érezte, még nincs vége a megpróbáltatásoknak. Reggel észrevette, hogy megint szivárog egy kis agyvíz a varratoknál, éppen csak észrevehető, egy csepp. Danika sírni kezdett, hogy megint kórházba kell mennie, majd azt kérte Emitől, hogy ha ő elmegy, Anya ne sírjon... Apukája azonnal vitte a kórházba, ahol megerősítették Emi gyanúját: egy hónappal a műtét után ez nem normális.  Így ct-t kértek - ahol Danika hősként, nyugisan viselkedett, nem kellett altatás sem. Az eredményre is több, mint 1 órát vártak, s közben újra kifolyt egy kis víz. Egyértelmű: fekve nagyobb a nyomás, így akkor folyik. A CT jó lett, ami azt jelenti, hogy nincs túlnyomás a fejében, s ez volt a fontos! A sebész megnézte, honnan folyik, és azt találta, hogy egy kis varrat kijött neki, ami belső felszívódó lett volna. Ez okozta a problémát, nem szívódott fel, hanem kilökte a szervezete. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért ilyen sokára jelentkezett a gond. Kivették a varratot, és kapott helyette két újat kívülre, amit majd 10-14 nap múlva vesznek ki. Szegény Daninak nagyon fájt a varrás, a nővér is béna volt, nem jól fogta le, így kicsit bele is szúrtak, vérzett is. De a kötést megúszta, csak ragtapaszt kapott!
Otthon már édesen mesélte, hogy olyan gépben feküdt, ami fel és le mozgott, meg hogy fáj a szuri, mert kapott szurit (a varrást mondja szurinak).

Szorítunk,hogy ezzel véget érjenek a megpróbáltatások a mi kis hősünk számára!

2010. október 18., hétfő

Farmertarisznya

Egy régi farmerem szárából varrtam ezt a kis zsákos tarisznyát. A bélés és a pánt azonos, színes mintás pamutból készült. A minta ragasztott, csillámos.
A pizsamás modell az 5 éves nagylányom,Viki :)


Licitálni október 25-én este 22 óráig lehet :)